Mi is az a Gyógynövény Jóga?

Kávé, mint gyógynövény

2017. szeptember 10. - Gyógynövény Jóga

A kávé főzetét széles körben fogyasztják. A kávénak előnyei mellett sajnos hátrányai is vannak, melyek között a legrosszabb, hogy aktív hatóanyaga a koffein, függőséget idézhet elő.

Érdekesség: a kávé nevét az etiópiai „Caffáról” kapta, ugyanis ezen a vidéken fedezték fel először a kávébabot. Nyersen ették a piros kávészemeket és a törzsi háborúk során kihasználták izgató hatását, mely éberséget, erőnlétet és kitartást adott az embereknek. 1000 körül az arabok már megpörkölve és megőrölve használták főzetét. 500 éven át csak a Közel-Keleten ismerték. 1500 körül fűszerkereskedők vitték Itáliába. A XVII. század végéig az egész világot Arábia látta el kávéval. Mocha kikötőjéből érkeztek a szállítmányok, innen származik a kávé egyik elnevezése. A kávé élvezeti szerként mindig népszerűbb volt, mint gyógyító szerként.

 

Hatásai:

-         Élénkítő szer: hatásosan serkenti a központi idegrendszert. Megakadályozza pl.: hogy vezetés közben elaludjunk. Ellensúlyozza az allergia elleni készítmények altató, álmosító hatását. A koffein sok meghűlés, influenza, álmosság és menstruációs panaszok elleni gyógyszer alkotórésze.

-         Nagyobb állóképesség

-         Asztma: tisztítja a hörgőket, segít az asztmás rohamok megelőzésében.

-         Súlycsökkentő: segíthet a fogyásban. Az óránként elégetett kalóriamennyiséget 4%-al emelheti.

-         Időeltolódás: az időzónákon való átrepülés következtében kialakuló tájékozódási nehézség, álmatlanság és fáradtság esetén segítség lehet. A szervezet biológiai órájának helyreállását segíti.

 

Miért kell vigyázni a kávé fogyasztásunkra?

-         Emeli a vérnyomást és a koleszterinszintet. Gyorsítja a légzést és a szívverés ritmusát. Fokozza a gyomorsav kiválasztását és nyugtalanságot idézhet elő. Álmatlanságot, ingerlékenységet és idegességet is okozhat. Szerepe van a rák, a szívinfarktus, a szorongásos neurózis és a növekedési rendellenességek kialakulásában.

-         Túladagolása: idegességet, ingerlékenységet, álmatlanságot, gyomorégést és erős szívdobogást okoz.

-         Elvonási tünetek: Az állandó kávéivók egyre erőszakosabban követelik a kívánt hatást. Megfosztva a napi koffeinadagjuktól elvonási tünetek jelentkeznek, amelyek legfontosabbika a fejfájás. A lüktető fejfájás 18-24 órán belül jelentkezik és néhány napig tart. Egy vagy két napig szorulás is lehetséges.

-         Fokozza a gyomorsav kiválasztást: akik fekélyes vagy egyéb emésztőszervi betegségben szenvednek, azok vagy egyáltalán ne vagy csak nagyon kicsi, hígabb mennyiségben fogyasszák.

-         Emeli a vérnyomást: akik szívbetegségben szenvednek, hajlamosak szívinfarktusra vagy magas a vérnyomásuk, azok vigyázzanak vele.

-         Emeli a koleszterinszintet: már egy-két csésze híg kávé is 5%-kal növeli.

-         Növeli a szívinfarktus veszélyét: napi 5 csésze majdnem megkétszerezi, napi 10 csésze megháromszorozza.

-         Születési rendellenességek kialakulásának kockázatát növeli: igaz, ehhez jelentős mennyiséget meg kell innia a kismamának (még a legszenvedélyesebb kávé fogyasztónál is többet), de nem árt az óvatosság.

-         Rákkeltő hatás: a pörkölés során keletkeznek a rákkeltő anyagok a kávébabban. Többek között azért használnak több országban kardamomot a kávé ízesítésére, mert detoxikáló hatású.

-         Vas felszívódási zavart okozhat: akik vashiányosak vagy erőteljes a menstruációjuk, azok számoljanak ezzel a kellemetlen hatással.

-         Fogamzás: csökkentheti a teherbeesés esélyét, akik túl sok kávét fogyasztanak rendszeresen.

 

Kávé helyett próbáljuk ki:

http://gyogynovenyjoga.blog.hu/2017/01/30/kave_helyett_834

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogynovenyjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr6712819720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.